tlg gimi

itt a gimnáziumról lehet olvasni .

Dolgozatom témaválasztására két dolog ösztönzött. Egyrészt, személyes jellegű kötődésem, mivel ebben az iskolában dolgozom feleségemmel együtt, így részese vagyok az iskola és a kollégium mindennapjainak. Másfelől a gyönki gimnázium 2006-ban ünnepeli fennállásának 200 éves jubileumát. Ezek hatására kezdtem el kutatni iskolám múltját.

Dolgozatom első részében a magyarországi oktatás felvilágosult abszolutizmus kori történetét és községünk fejlődését kísérem nyomon, hiszen a gimnázium e korszakban alakult és szerves része a település életének. Témám kifejtéséhez mindenképpen szükségesek tehát ezek az átfogó, rövid történeti áttekintések. Fő célom, hogy korhű, hiteles feltárást végezzek Tolna megye egyik legrégibb gimnáziumának, a gyönki Tolnai Lajos Gimnázium történetének legfontosabb eseményeiről.

Tartalmában munkám olyan megközelítésben dolgozza fel e közel 200 éves középiskola történetét, mely eltér a szakirodalomban eddig közölt tanulmányoktól.

A gimnázium történetének feldolgozásához napjainkig végeztem forráskutatást, de az anyag terjedelmességére való tekintettel szakdolgozatomban az iskola államosításával bezárólag tekintem át az intézmény sorsának alakulását.

A levéltári kutatás mellett alapvető forrást jelentettek az évkönyvek, előzetes tanulmányok, kéziratok, beszámolók, idős tanítványok, egykori igazgatók visszaemlékezései, vallomásai.

E történeti feltárás indokoltságát megerősíti az a tény is, hogy a XIX. század első éveiben a dunántúli régióban csupán Sopron, Pápa, Csurgó és Gyönk településeken folyt protestáns középszintű oktatás, így Gyönk kisugárzó hatása nem kevés területet érintett.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 4
Havi: 9
Össz.: 3 367

Látogatottság növelés
Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
tlg gimi - © 2008 - 2024 - tlgimi.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »